2013. január 26., szombat

16/52


A rengeteg veszekedés után Magdi (38) szülei három éves korában elváltak. A válás után édesanyja, nővére és jó maga  nagyapjához költöztek vidékre. Magdi epilepsziás volt, emiatt nagyon le volt maradva az anyaggal, és az iskolában sokan csúfolták betegsége miatt. Ötödikes korában magántanuló lett.

Általános iskola után mezőgazdasági szakmát szerzett. Neki ez még nem volt elég, tanulni szeretett volna. Beiratkozott egy csepeli iskolába, és szociális gondozó és ápolói szakmát szerzett. A csepeli tanulmányai közben megismerkedett későbbi férjével és gyermekei apjával.

Az évek során kiderült, hogy a férfi, akivel az életét készült leélni, nem az egyenjogúság híve, nem töltötte be a családfő szerepét.

„Neki mindent szabad, inni, verekedni, nőt bántalmazni, de a nőnek semmit, csak amit a férfi parancsol.”

Egyik alkalommal a családi kasszából vásárolt egy mobiltelefont, hogy bármikor elérhetőek legyenek, vagy ha baj van, értesíteni tudják a megfelelő szervet. Egy gond volt ezzel, hogy nem tudott róla a férj. Mikor az apa rájött, hogy egy telefont vásárolt a felesége, Magdit úgy megverte, hogy a konyhában lévő kukán találta magát.

Egy másik alkalommal, mikor a gyerekek már aludtak, az apuka erősen ittas állapotban hazaért a „szomszédból” és elkezdett vádaskodni. Egymást követték az események és Magdi egy erős pofont követően a földre került, pár másodperces eszméletvesztés után arra kellett kinyitnia a szemét, hogy az ura cipője az arca felé tart. Az orránál találta a rúgás.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban, a három kisebbik gyermekével elment a házból, pár évig nem is laktak együtt.

Magdi rokonai tartották a kapcsolatot az apukánál maradt két idősebb gyermekkel és egy idő után úgy vélték, hogy megváltozott. De ez nem volt igaz, alattomosabb lett, látszólag számba vette Magdi akaratát, döntését, de mindig az volt, amit az apa akart. Pár hónap után ismét elege lett férjéből és megint otthagyta, ezúttal sajnos a gyermekek nélkül, nem tudta volna hova vinni őket. Körülbelül egy éve, hogy másodjára és valószínűleg végleg elhagyta férjét. Jelenleg nem sok esély lát arra, hogy gyermekeivel lehessen, az apa rákényszerítette gyermekeit, hogy hazudjanak a gyámügynek. A gyámügy szemében Magdinál semmi keresnivalójuk a fiataloknak.

Gyermekeiről egy családtagtól kap időnként hírt. Nagyon sajnálja, hogy így alakult, hogy gyermekei nélkül kell élnie.
 Már az öngyilkosság is megfordult a fejében, de rájött, hogy az nem javítana a helyzeten.

Magdi jelenleg a Baptista szeretetszolgálat fizetős munkás szállóján lakik, aktuális párjával. A 
körülményekhez képest azt lehet mondani, hogy jól megvannak.

Beszélgetés közben kiderült, hogy Magdi lelkes tagja „A Város Mindenkié” közösségi szervezetnek, sokrétű feladatot lát el, többek között az ellátó rendszerben segédkezik.

Munkát nem talál, nagyon csekély összegű segélyt kap, ebből fedezi, a szállását s talán még jut egy kis ételre. Plusz pénz reményében nemrég kezdte el árulni a Hajléktalanok lapját. Lesütött szemmel próbálja értékesíteni az újságot, szégyelli, hogy így kell előteremteni egy kis pénzt.
 Soha nem kéregetett senkitől.

„Olyan jó lenne, kislánynak lenni néha!”


2013. január 24.               Budapest.           Dózsa György úti metrómegálló.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése