2013. február 22., péntek

18/52



1950 decemberében látta meg a napvilágot Sándor. Aki 62 évvel később egy forgalmas utca padkáján ücsörgött és újságpapírba tekert dohányt szívott.

 Nagyon fiatalon került nevelő otthonba. A nyolc általános után sírköves szakmát szerzett. Dolgozott is a szakmájában, amíg börtönbe nem került. Tíz év letöltendőt kapott a szegedi börtönben. Lopás, testi sértés, és drogterjesztés miatt. Ez talán nem érne tíz évet, viszont az ő általa eladott kábítószerbe belehalt egy tizenhat éves srác.

Amikor szabadult megtudta, hogy felesége nem várta meg. Elváltak. Ex-felesége gyermekével együtt visszaköltözött a szülővárosába. Sándor többször próbálta meglátogatni fiát. De volt neje jelenlegi élettársa nem engedi, hogy gyermekével találkozzon. Volt rá alkalom, hogy verekedésbe torkollott a látogatás.

Utolsó munkahelyéről lelkiismereti okokból jött el. Sírkő-csiszoló munkakörben dolgozott. A főnök rá akarta kényszeríteni alkalmazottait, hogy éjjelente a temetőből minden mozdítható dolgot hozzanak el. Sándor már nem ezen az úton járt, nem engedte meg a lelke, hogy sírokat sértsen meg. Így inkább otthagyta a munkáját.

Hat éve, hogy hajléktalan.

Első éjszakáját a feneketlen tónál töltötte akkori barátnőjével. Addigra már sok mindenen keresztülment Sándor, így lelkileg nem annyira viselte meg. Barátnőjét viszont annál inkább.

Egy éve, hogy másik partnere van. Sátorban élnek fenn a budai hegyen. Nehezen teremti meg a napi betevőre valót. Ha lehetősége van, rá akkor vasat gyűjt, ha nem akkor újságot árul. Nem mindig sikerül annyi pénzt szereznie, hogy mind ketten annyit tudjanak enni, hogy pont elég legyen ahhoz, hogy másnap újult erővel elinduljanak.

„Senki nem segít. Van, amikor semmit nem eszünk. Meg kell élnem valamiből. Lopni meg nem megyek már.”

Ilyenkor jön a „b” terv. Ami másoknak szemét, az lehet, hogy egy másik embernek étel. Ha muszáj, nem restell a szemétben turkálni, hogy barátnőjének enni adjon.

Szállóra nem megy. Fél, hogy ellopják a ruháit, fél a verekedéstől.
„A hajléktalan, hajléktalant meglop.”

Öngyilkosság is megfordult a pár fejében. –„Lehet, hogy találunk gyógyszert, beszedjük és együtt, elmegyünk!”

„Erre is gondoltunk, tudja.”


2013. február 21.             Budapest.           Montevideó utca.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése